Fontosnak tartjuk Isten igéje alapján, hogy minden gyülekezetnek, szolgálatnak legyen karitatív tevékenysége. Missziós küldetésünknek fontos része a szeretetszolgálat.

Csak azt kérték, hogy emlékezzünk meg a szegényekről; ez az, amit én igyekeztem is megtenni.

Galata 2.10

Ennek érdekében hálózati szinten rendszeresen gyűjtünk ruha, bútor és tartós élelmiszer adományokat, amelyeket a nehezebb sorsú gyülekezeteknek továbbítunk szétosztásra. Ezen túl németországi testvérgyülekezeteink rendszeresen érkező adományait továbbítjuk a rászorulóknak. Hálásak vagyunk minden adományért!

A helyi gyülekezetek közül több nagyon aktív ezen a területen jó példát adva mindannyiunknak. Például az Omega-Sziget Gyülekezet alapítványán keresztül rendszeresen támogatja a Pesterzsébeten élő rászorulókat (burgonya-akciók, ruha- és élelmiszer-adományok). A Gödöllői Szeretet Lángja Gyülekezetünk évek óta jó kapcsolatot ápol a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel, melynek eredményeképpen napi szinten támogat élelmiszerrel a városban lévő nagycsaládokat, egyedülállókat. Dombóvár-Kaposszekcső környékén a helyi gyülekezet rendszeresen segít ruha és élelmiszer-adománnyal. Ez csak néhány konkrét példa a segítségadásra, hiszen tudjuk, hogy más gyülekezetek is aktívak ebben.

Az adományozás mellett fontos célunk az evangélium jó hírének továbbadása! Bátorítunk mindenkit, hogy vegye észre a környezetében lévő szükségeket!

2Kor. 9, 9;
Amint meg van írva: “Bőkezűen osztott a szegényeknek, igazsága megmarad örökké!”

Székelyföldi karitatív missziós utakról beszámoló: