Omega Szeretetszolgálat Karitatív Misszió

Tiszabecs és Ukrajna

2023.11.24.-26.

Az Omega Szeretetszolgálat útnak indult, két úticél, két autó, 8 szolgáló. Két csapatra oszlottunk. Az első csapat Tiszabecsen szolgált, a másik csapat Ukrajnába indult.

Tiszabecsre 1 tonnányi tartós élelmiszert vittünk, melyet 35 helyi nehéz helyzetben élő család között osztottunk szét családlátogatással egybekötve. Már nem először jártunk itt, így ismerős volt a terep, ismerősek az emberek, a családok. Mindenhol régi ismerősként, nagy szeretettel fogadtak. Ismerjük az emberek nehézségeit, a szükségeiket. Ismerjük az itt élő embereket.

Itt minden más, mint az ország középső részén. Ez már a keleti országhatár, mélyszegénységgel, szerénységgel, nélkülözéssel. Kinek az étel, kinek a tüzelő okoz problémát. A missziós utak ezeket a szükségeket töltik be. Szükségből pedig akad bőven itt is és a határon túl is.

Ukrajnában a misszió két napos volt. Első nap Munkácsra és a környező településekre mentünk. Helyben vásároltuk meg a tartós élelmiszereket. Az autóba 1,2 tonna tartós élelmiszert, lisztet, olajat, cukrot, sárgaborsót, zabpelyhet, sót, tésztaféléket, teát, kekszeket pakoltunk be. Az élelmiszerekből csomagok készültek, melyet helyi nehéz helyzetben élő családok kaptak meg, valamint egy helyi óvoda, ahol mire kiértünk, kifogytak a tartalékokból. A vitt alapanyagokból készült a gyerekeknek a másnapi étel.

Második nap ismét Munkács volt az úticél. Itt a helyi piacon vásároltunk szintén tartós élelmiszereket. Az autóba két fordulóra fért be az 1,5 tonna élelmiszer. A megvásárolt élelmiszerből itt is csomagok készültek és egy másik célállomáson lettek szétosztva az ott élő nehéz sorsú családok között.

Mindkét nap nagyon sok emberrel és családdal találkoztunk, akik mind nagyon mély szegénységben élnek. Sokat nélkülöznek és az alapvető szükségleteikben is hiányt szenvednek. Sok emberrel beszéltünk, sok házban jártunk és sok mindent láttunk, ami megérinti az ember szívét.

Számtalan emberrel beszélgettünk és ismertük meg a körülményeiket, mindennapi gondjaikat, a vágyaikat. Ezeket hallgatva rájöttünk, hogy amit itthon problémának gondolunk, az valójában nem is az ahhoz képest, ami kint van.

Nagy szükség van ezekre a missziókra, mert minden esetben szükségeket tölt be emberek életében. Kinek kicsit, kinek nagyot, kinek éppen az aznapi ételt jelenti.